2010.01.10
"PIVNOE DELO" című nemzetközi magazinban 2009 évi 4. negyedévi kiadásban megjelent egy újságcikk, ami beszámol cégünk által gyártott és beüzemelt sörberendezésekről.
2010.01.11
A Naberezhnye-Cselnyben működő partnerünk által forgalmazott sörtípusok különböző dijakat értek el.
2009.10.30
Társaságunk kiállítóként vesz részt, a 2009. december 2-4 között Indiában , Új – Delhiben megrendezésre kerülő International Food Drink Expo élelmiszeripari kiállításon. Sörüzemi technológiai rendszereinket, elsősorban vendéglátó egységekbe, éttermekbe integrált látványsörfőzdéinket kívánjuk a szubkontinensről érkező látogatókkal megismertetni. Bemutatónkkal megtesszük első lépésünket a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságának piacán. Hogy miért India ? A hatalmas ország 2009-2010-es . költségvetési évében az elemzők a GDP 7,1%-os emelkedésével számolnak. India 1,1 Milliárd lakosa a világ egyik legnagyobb fogyasztói piacát jelenti. A háztartások növekvő bevételei, a gyors urbanizáció, a kereskedelem fokozott iramú, kb 40%-os bővülése komoly felhajtóerőt jelent az élelmiszeripari termékek piacán . Az élelmiszeripari import éves bővülése 25%-ra tehető A ZIP Technologies Kft. lehetőségeihez képest jelen kíván lenni ezen a meghatározó piacon is.
2009.10.01
Az Ukrajna déli részére Mariupol városba leszállítottunk egy éttermi sörfőzdét, melynek a teljesítménye 1000 liter/főzet. A berendezés telepítése hamarosan befejeződik.
2009.08.18
Doneck városba leszállítottunk egy éttermi sörfőzdét, melynek teljesítménye 1000 liter/főzet. A sörfőzde telepítése befejeződött, november hónapban folytatódnak a munkálatok a következőkkel: 13 asztalos csapolási rendszer asztalonként két sörfajtával, érintő képernyős vezérléssel. Három szinten bárpultokon sörcsapolás kialakítása 4 fajta sörrel és gyorscsapoló berendezés telepítése két sörtipusra. Az összes sörfogyasztás mennyiségmérése és regisztrálása központi számítógépen történik.
2009.07.24
6 db erjesztő tartályt szállítottunk korábban telepített éttermi sörüzemünkhöz az üzem bővítése keretében. Ennek köszönhetően az étterem napi kiadható sörmennyisége majdnem duplára növekedett.
2009.05.28
A korábban letelepített éttermi sörfőzdénket 4 darab erjesztőtartállyal bővítettük. A bővítés során a sörfőzde gyártási kapacitása kétszeresére növekedett.
2009.05.27
Asztrahan városában egy hajóból kialakított étteremben beüzemeltünk egy 1000 liter/főzet kapacitású automata éttermi sörfőzdét.
2009.05.02
Szempétervár városában beüzemeltünk egy 2000 liter/főzet kapacitású automata rendszerű sörfőzdét.
2009.02.13
Ez év januárjában elkezdtük a szentpétervári 2000l/főzetes ipari rendszer gyártását. Az egyes berenddezések tesztelése után, március végére várható a kiszállítás.
2010.01.10
В международном аналитическом журнале "Пивное Дело" за 4-ый квартал 2009 г. были напечатаны статьи о нашей компании и о некоторых объектах, куда нами было поставлено пивоваренное оборудование.
2010.01.11
Пиво, производимое нашим партнером из Набережных-Челнов, завоевало несколько наград.
2009.10.30
Наша компания, в качестве экспонента, принимает участие на выставке пищевой промышленности International Food Drink Expo, организуемой с 2 по 4 декабря 2009 г в Индии в Новом Дэли. В первую очередь планирется познакомить посетителей данного субконтинента с декоративными, технологическими пивоваренными системами, которые предназначены для установки в ресторанах, гостиницах и т.д. Нашим участием на данной выставке мы делаем первый шаг на мировом рынке быстроразвивающихся стран. Почему именно Индия? Индия – огромная страна, и по мнению аналитиков с 2009 по 2010 экономический год прогнозируется 7,1 %-ое увеличесние валового национального капитала. 1,1 миллиардное население страны – означает один из самых больших потребительских рынков в мире. Увеличивающиеся доходы населения, быстрая урбанизация, расширение торговых отношений – все вместе это примерно 40 %-ое расширение, являющееся мощной силой для развития рынка пищевой промышленности. При этом импорт пищпрома может достичь в среднем до 25 % расширения в год. Поэтому компания Zip Technologies Ltd., ввиду этих возможностей, намеревается присутствовать и на данном преуспевающем рынке.
2009.10.01
Отгружена очередная пивоварня ресторанного типа мощностью 1000 л/варку в южную часть Украины в г. Мариуполь. В настоящее время завершаются ее монтажные работы.
2009.08.18
Осуществлена отгрузка пивоваренной системы ресторанного типа мощностью 1000 л/варку в г. Донецк. Монтажные работы по основной пивоварне завершены, в ноябре на данном объекте ожидается установка системы непосредственного розлива: двух сортов пива на 13 столах из пивных башен с установленными на них мониторами управления; четырех сортов из пивных башень на трех барстойках; плюс двух сортов посредством башни скоростного розлива. Учет расхода всей системы розлива будет выполняться на центральном компьютере управления.
2009.07.24
Для ранее установленной нами пивоварни ресторанного типа осуществлена поставка емкостного оборудования расширения. Благодаря чему производственные мощности пивоварни увеличились практически в два раза.
2009.05.28
Для рРоссия, Ульяновсканее установленной нами пивоварни ресторанного типа осуществлена поставка и монтаж емкостного оборудования расширения. Благодаря чему были удвоены производственные мощности пивоварни.
2009.05.27
В Астрахани в находящемся на плавучем дебаркадере ресторане нами установлена автоматическая пивоварня ресторанного типа, мощностью 1000 л/варку.
2009.05.02
В Санкт-Петербурге запущено в эксплутацию поставленное нами оборудование промышленной автоматической пивоварни, мощностью 2000 л/варку.
2009.02.13
В январе этого года начато изготовление промышленной автоматической пивоварни мощностью 2000 л/варку. После тестировки всего оборудования, в конце марта планируется его отгрузка.
2010.01.10
The international quarterly magazine „ PIVNOE DELO" 4 / 2009 reports about manufactured and installed brewery equipments of ZIP Technologies Ltd.
2010.01.11
Our partner in Naberezhnye-Cselny won new prizes in 2009.
2009.10.30
Our company takes part as an exhibitor in the food industry exhibition called International Food Drink Expo in New Delhi, India, between 2nd and 4th December, 2009. We would like to acquaint our visitors from the subcontinent with our brewery technological systems, perspective breweries that are integrated to restaurants. With our exhibition we make our first step in the market of the world’s fastest developing economy. Why India ? Analysts expect a 7,1% increase of GDP in this enormous country in 2009-2010. 1,1 billion inhabitants of India means one of the largest consumer market in the world. Increasing incomes of households, fast urbanisation, rapid, cca. 40% flare of trade means significant effect to market of food industrial products. Annual flare of food industrial market is approximately 25%. ZIP Technologies Ltd. intends to take part in this significant market .
2009.10.01
We have delivered a restaurant brewery to Mariupol, Southern Ukraine with capacity of 1000 litres per brew. The settlement of the equipment will be finished soon.
2009.08.18
We have delivered a restaurant brewery to Doneck with capacity of 1000 litres per brew. The settlement of the equipment is finished, in november we continue the work with the followings: Tapping system on 13 tables, with 2 types of beer on each table, with touch screen control. Developing beer tapping system on bars with 4 types of beer and fast tapping equipment with 2 types of beer. Measuring and registrating gross beer consumptionon by central computer.
2009.07.24
We have delivered 6 pieces of fermenting tanks for a former settled restaurant brewery as an enlargement. Thanks to it the daily amount of beer is doubled.
2009.05.28
We have enlarged the former settled restaurant brewery with 4 pieces of fermenting tanks. Due to the enlargement the production capacity of the brewery became the double.
2009.05.27
In the city of Astrahan in a restaurant placed on a ship we are going to install an automatic restaurant brewery with 1000l/brew capacity.
2009.05.02
In the city of St Petersburg an automatic brewery with 2000l/brew capacity has been installed.
2009.02.13
Production of a 2000 l/brew industrial mini brewery for Saint-Petersburg. The delivery is scheduled for March, 2009 after testing of some parts of the equipment.